nulla pont: a borító | 2009. november 6.
6 komment | Címkék: n2, regeny, SF

Mivel a hónap végére elvileg a boltokba kerülhet, már működik a kiadói nagyüzem a Nulla pont körül. Egyrészt Attilával szerkesztünk - erre sajnos megint kevesebb idő jut, mint szerettem volna -, másfelől Burger apánk borítóvázlatokat készített. A jelöltünk Daniel Dociu, akinek munkássága már korábban, a regény írása környékén is megragadta a fantáziámat, úgyhogy mondhatom, nagy az örömöm, ha az ő festménye kerül a borítóra.

Persze nehéz éppen olyan képet lelni, ami csont nélkül beillik a regény lapjain megalkotott világba -  nem járhatok mindennel olyan szerencsésen, mint a regény mottójául szegődött verssel. Van ugyanis egy olyan fixa ideám, hogy a borító a regényről szóljon, bár lehet, hogy ez hülyeség, mert szimbólumok szintjén azért elég messzire el lehet rugaszkodni. (Eredeti elképzelésem is egy összetett, ősinek tűnő fogaskerékrendszer lett volna a címlapon, semmi más. A világ, mint óramű az egyik leghangsúlyosabb tudományos hipotézis a regényben. De talán már a Nagatéban is az volt.)

Szarvkéményes, kosfejű megaépület? Ilyen sajnos még hasonló sincs a regényben.

Ez már jobb volt, mert némiképp hasonló a regényben felbukkanó kereskedőgépekhez. Viszont kissé bele kellett volna nyúlnom a szövegbe, hogy e roppant gépezeteket hasonlóra formáljam, pl. nyitott kazánházat vizionálni a szerkezet orrára stb. De még ekkor is ott a lépték: a festmény járgánya kb. tízszer akkora, mint amire én gondoltam, és ami elfér Sumnas zikkuratai között.

Az általam abszolút nyertesnek tűnő változat viszont ez, a címe Hub Of Time (abszolút egybevág), részemről ez azonnal meg van véve. Végtelen házrengeteg, gyárkéméynek, az általam elképzelt fogaskerékvilág - egyszerre figurális és szimbolikus, hmm!

Frissítés 11. 09.: Biztosan nem ez lesz a borító. És mivel kikaptam a kiadótól, mostantól titok, hogy mi lesz helyette. :)

Címkék

n2 , regeny , SF

Komment

Eddig 6 komment érkezett

  1. mohicane:
    2009. 11. 06. 10:40

    A Hub of Time tényleg nagyon szép, a másik kettőt nem annyira tudom elképzelni borítóként.
    Esetleg még az Asylum c. képe volna némileg Nagatés. Vagy a Clockwork...
    Mondjuk én akkor is megvenném, ha kávéfoltos csomagolópapírba lenne kötve. :) Alig várom.

  2. Nihil:
    2009. 11. 07. 19:14

    Basszus, ez baromi hangulatosan néz ki! Meg ahhoz is passzol, hogy Nagate negyedei mikor-hogy érintkeznek egymással.

  3. acélpatkány:
    2009. 11. 07. 19:42

    Hú, ennek a fickónak minden képe baromi jó!

  4. whoisnot:
    2009. 11. 08. 13:55

    Dociu zseniális, csakúgy, mint a linkelt festmények. Ugyanakkor - bár kiadói szempontok miatt érthető és megérthető lépés -, szerintem nem a legjobb megoldás ezen képek bármelyikének használata. Miért? Mert a vásárlók egy részének a fejében már ránézésre az „újrafelhasználtság” gondolatát fűzik a kötethez.

    Ezek a képek, mivel egy igen híres MMO játékhoz - a WoW-val összességében sikertelenül, de azért elismerendő eredményeket felmutatva rivalizálni próbáló Guild Warshoz - készültek, mint concept art, igen közismertek a neten: jó eséllyel mindenki látta már őket, aki érdeklődik a számítógépes játékok világa iránt. A játékok világával foglalkozó offline és netes magazinok vélhetőleg már 2007 környékén lehozták őket, a concept art iránt komolyabban érdeklődők (oké, ez már jóval szűkebb réteg, ellenben a magazinok közönségével) pedig azóta is láthatják őket, pl. az általad linkelt galériákban. A te hazai olvasóid - az sf/f iránt érdeklődő, a számítógépek világában vélhetőleg otthonosan mozgó fiatalok (vélhetőleg főleg fiúk) - is elég valószínű, hogy találkoztak már velük, többször is.* És, mivel nagyon jó képek (és sok van belőlük, egységes stílusban), emlékezni fognak rájuk, ha máshogy nem, tudat alatt. Megjelenik a „volt már” gondolata - ami szerintem nagyon nem jó egy regénynek. Egy ilyen borító egy másik terméket, világot idéz, hamis elvárásokat, ideákat állít fel, amiket a regény nem tud, nem fog és nem is akar teljesíteni, hozni, ergo jóval nagyobb esélyt ad az olvasói csalódásra.** Persze, nem olyan erős a dolog, mintha mondjuk Darth Vader portréját raknátok ki a borítóra... de ugyanaz az irány.

    Mint a hozzászólásom elején jeleztem, egyértelmű, hogy egy már kész, bizonyított kép használata igen előnyös lehet a kiadó szempontjából időt és pénzt illetően, sőt, a szerzőnek tetszhet is nagyon - de a regénynek szerintem nem tesz jót. Sőt, inkább árt*** neki - pedig a regények megérdemelnék, hogy egy egyedi, gondosan és direkt nekik készített kép reklámozza őket, nyújtson bepillantást a világukba. Persze, ez rizikó - az egyedi képet is el lehet rontani, durván, ráadásul idő és pénz, mire elkészülnek, bizonytalan eredménnyel. De azért szerencsére vannak olyan alkotók idehaza, akik eddigi munkáik alapján vélhetőleg meg tudnának birkózni a feladattal. Például Vass Richárd vassrichard.hu/munkaim.php vagy Tikos Péter tikosblog.blogspot.com valószínűleg kiváló fogaskeres-idős-hitech-városos megoldást tudott volna szállítani nektek, szerintem.

    Mindezek mellett természetesen drukkolok a regénynek és neked - csak sajnálom, hogy maga a kiadó állítja elétek az első akadályt a sikerhez vezető pályán.

    g.

    * E képek a Guild Wars egy végül ki nem adott kiegészítőjéhez készültek, ergo megjelentek kb. akkor, amikor komolyabban beharangozták a játékot, aztán még párszor, kísérőképként, amikor a fejlesztés előrehaladtáról jöttek hírek, majd végül akkor, amikor kiderült, hogy ugrott a projekt. wiki.guildwars.com/wiki/Guild_Wars_Utopia

    **Ld. még ezt a cikket (főleg a végét): www.tor.com/index.php[kérdőjel]option=com_content&view=blog&id=58167

    *** Így lesz az artworkből árt-work. -.- :]

  5. whoisnot:
    2009. 11. 08. 13:58

    (A fenti kommentet a post megjelenése óta próbáltam elküldeni, de csak most sikerült. Eddig a freeblog rendszere olyanokat mondott, hogy húszból három az nem tizenhét stb. Rettenet. Most kiszedtem a linkek elől a http-t, hátha azon is fennakadt... És lám.)

  6. sezlony:
    2009. 11. 08. 14:47

    whoisnot: játékokhoz tök zöld vagyok, a c64 korszak óta egyet sem ismerek, de mondasz valamit...

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzza egy felsőbb hatalom. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
A kis matekpélda megoldása segít kiszelektálni a módfelett korai stádiumban járó MI-ket.Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.